Két vereséggel fejezte be az alapszakaszt az U14-es csapatunk.

Utolsó alapszakasz fordulóban Komlóra látogattunk.
“Elektromos csapatával kezdtünk.15 percig partnerei voltunk ellenfelünknek, utána sajnos rengetek eladott labda és technikai hiba jellemezte játékunkat. Nagyon nyitott védekezés ellen rossz felfogásban kézilabdáztunk. Hamar akartunk szabadulni a labdától, keveset mozogtunk ezekből könnyű indítás gólokat kaptunk. Védekezésben nem voltunk elég kemények, agresszívak.
2. mérkőzés a hazai csapat ellen volt. Első félidőben fej-fej mellett haladt a két csapat nem volt nagy különbség. 2. játékrészben 3-4 gólos magabiztos előnyt tartott a hazai csapat. Mikor lett volna lehetőségünk felzárkózni ziccereket hibáztunk, így 3 gólos vereséget szenvedtünk. Támadásban már több olyan dolgot mutattunk amit hétről hétre gyakorlunk. Védekezés jobb volt mint az első meccsen ezért is tudunk partiban lenni. De még mindig messze van az elvárttól, amíg ebben nem fejlődünk addig nem sok esélyünk lesz bárki is legyen az ellenfél.” – nyilatkozta Perényi Zoltán, vezetőedző.
CYEB BUDAKALÁSZ- ELEKTROMOS SE
18-30 (9-15)
Csapat: Sápy M., Báródi M. 3, Berényi B., Tóth G., Hevér L. 2, Wittman G. 2, Zanati Á. 4, Mellák B. 5, Szepesi G. 2, Dombai L., Percze P., Patócs V.
CYEB BUDAKALÁSZ- KOMLÓ KC 
18-21 (8-9)
Csapat: Sápy M., Báródi M., Berényi B.2, Tóth G., Hevér L. 2, Wittman G. 1, Zanati Á. 4, Mellák B. 7, Szepesi G. 2, Dombai L., Percze P., Patócs V.