Author Archives: Budakalász Kézilabda Zrt.

Hat gólós győzelem Komló ellen

CYEB BUDAKALÁSZCARBONEX KOMLÓ 33–27 (18–16)

Csapat: VÁCZI D. – VARJÚ 7, SINKOVITS 7, KISS B. 3, MIHALIN 5, Juric-Grgic 3 (1), Kovács D. 5. Csere: Bíró, Tóth M. (kapusok), Varga M. 2, Tyiskov 1, Dávid M., Raniszavljevics, Berényi, Szakács, Halász

Csoknyai István: – A támadójátékunk végig nagyon feszes volt, kiváló teljesítményeket nyújtottunk támadásban. Nagyon sok szép megoldással jól játszottunk, sok gólt lőttünk. Védekezésben sok átlövésgólt kaptunk.

Komló csapata érkezik Budakalászra

“A tavaszi rajt a Komlónak sikerült jobban, hiszen egy küzdelmes mérkőzésen, hazai pályán tartotta otthon a két pontot. Mi a Ferencvárosnál szenvedtünk vereséget, de a látottakkal és a teljesítménnyel nagyon elégedett vagyok.

Az első hazai mérkőzésünk mindig nehéz, ráadásul ősszel a Komlót saját pályáján sikerült legyőznünk, ezért biztos, hogy fűti őket a visszavágási vágy. Nekünk azonban nem lehet más célunk, csak a győzelem.”- nyilatkozta Csoknyai István, vezetőedző.

Ismét egy fiatal utánpótláskorú játékosunkkal kötöttünk szerződést!

Szakács Péter 2018. augusztusában érkezett hozzánk az ÓKSI csapatától, így már 5 éve pallérozódik a Budakalász Kézilabda Zrt.-nél. A 2005-ös születésű, U20-as, balkezes jobbszélső a tavalyi szezonban felkerült a felnőtt kerethez és pályára is léphetett bajnoki és Liga Kupa mérkőzéseken is.
A 2023/24-es szezonban már stabil tagja az NBI-es felnőtt csapatunknak és gőzerővel készül az érettségire.
A klubvezetés úgy döntött, hogy a fiatal tehetséggel szerződést köt.
Bízunk benne, hogy Vrhovina Dominik, Berényi Barnabás és Szakács Péter után még több saját nevelésű játékosunknak sikerül majd az évek múltával a felnőtt csapatunk meghatározó játékosává válnia!
Sok sikert kívánunk Peti!

 

Egy gólos vereség a Fradi otthonában

 

FTC-GREEN COLLECT–CYEB BUDAKALÁSZ

33–32 (14–12)

Csapat: VÁCZI D.- Varjú 4, Sinkovits 4, MIHALIN 6, Juric-Grgic 4 (4), KISS B. 6, Kovács D. 2. Csere: Bíró (kapus), VARGA M. 3, Dávid M., Tyiskov 2, Halász, Raniszavljevics, Szakács, Berényi 1.

 

Csoknyai István: – Az FTC tud jobban játszani, talán mi is. Az első félidő végén és a második elején elment hat góllal, és ezt végig menedzselte. Kicsit rossz a szájízünk, mert talán több volt a mérkőzésben, bár reális esélyünk nem volt a pontszerzésre.

A Fradi ellen kezdjük a tavaszi szezont

“Múlt héten egy koncentrált, jó játékkal bejutottunk a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. Szombaton elkezdjük a tavaszi szezont a bajnokságban is. A Ferencváros otthonába látogatunk és nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen teljesítményt tudunk nyújtani, hiszen az ellenfelünknek nagyon erős a játékosállománya. A február nagyon fontos lesz számunkra, mert olyan mérkőzések jönnek majd futószalagon, ahol esélyünk lesz a pontszedzésre.” nyilatkozta Csoknyai Istvàn vezetőedző.

Magyar Kupa IV. forduló

“A bajnoki rajt előtt egy Magyar Kupa mérkőzés vár ránk Szigetszentmiklóson, ahol egyértelmű célunk a továbbjutás. Ez a mérkőzés a felkészülésünk egyik fontos állomása lesz, hiszen jövő héten elindul már a bajnoki pontvadászat, ami nagyon kiélezett lesz és fontos csatákat hoz majd számunkra is. Szeretném, ha szombaton egy jó játékkal jutnánk tovább!”- nyilatkozta Csoknyai István, vezetőedző.

Hajdu Balázs az év utánpótlás strandkézilabdázója

A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGE A SZAKMAI- ÉS VERSENYBIZOTTSÁG JAVASLATA ALAPJÁN MEGVÁLASZTOTTA A 2023-AS ÉV LEGJOBB KÉZILABDÁZÓIT.
Egyesületünk U18-as játékosa, Hajdu Balázs lett az év legjobb utánpótlás strandkézilabdázója.
Balázs kétszeres utánpótlás Európa bajnok és a Kalászi BHC játékosaként a felnőtt országos bajnokság bronzérmese és legértékesebb UP játékosa lett!
Az országos diákolimpián a csapat ezüstérem mellett kiérdemelte a legjobb játékos címet.
Gratulálunk és sok sikert kívánunk!

Tíz gólos vereség Szegeden

BUDAKALÁSZ: Váczi D. – Varjú 3 (1), SINKOVITS 5, Dávid M., Mihalin 3, Juric-Grgic, Kovács D. 2., Tóth M. (kapus), KISS B. 7, Halász 2, Tyiskov, Tóth Sz. 3, Raniszavljevics 3, Szakács 1, Berényi, Vrhovina.

Csoknyai István, vezetőedző: – Keretbe foglaltuk a találkozót, mert az első, valamint az utolsó tíz percben gyengén kézilabdáztunk, viszont a köztes negyven percben látottakkal elégedett vagyok. Azt kaptam, amire előzetesen számítottam.

Utolsó ellenfelünk a Pick Szeged

Az utolsó bajnoki mérkőzésünkre utazunk pénteken Szegedre. Szerdán sikerült továbbjutnunk a Magyar kupában, ami nagyon fontos volt számunkra. A második félidőben már elég szerényen teljesítettünk. Megpróbáljuk még az utolsó tartalékainkat mozgósítani, hogy egy elfogadható játékkal fejezzük be a szezont, ami a várakozásainknak megfelelően alakult. – nyilatkozta Csoknyai István, vezetőedző.

1 2 3 4 5 145