'Utánpótlás csapat hírei' kategória archívuma

Hajdu Tamás értékelése-Ifjúsági csapat

FTC-Diagnosticum ifjúsági – CYEB Budakalász ifjúsági

31-26 (16-12)

 

 

Hajdu Tamás, vezetőedző: “A hétvégén idegenben léptünk pályára az FTC-Diagnosticum ifjúsági csapat vendégeként.

Sajnos a sérültjeink, betegeink még mindig nem voltak hadra fogható állapotban. Tehát mint az elmúlt időszakban, most is ügyes “könnyűlovassággal” vettük fel a versenyt, egy nálunk jobb fizikummal rendelkező csapat ellen. A vereség ellenére a mérkőzés egészében jól játszottunk, amit gyakorlunk, amilyen úton haladunk, azt a fiúk jól megoldották. Csak sajnos befejezésekben többet hibázunk, mint az ellenfél, így alakult ki az öt gólos vereség.

Támadásunk gyors volt, ötletes. Meg voltak a helyzeteink, csak a pontos befejezésekből kellett volna több. Ezekből gyors kontragólokat kaptunk. Védekezésben a nyitott rendszer most nem volt olyan hatékony. Elvesztettük az egy-egy elleni párharcokat, így a kapusaink is inkább ziccereket kaptak. A zárt rendszer most jobban muzsikált. Lerohanással elégedett vagyok, de ahhoz is kellett húsz perc, míg felvettük a saját tempónkat.

Örömteli tény, hogy látszik a csapaton a fejlődés, amit gyakorlunk napról napra azt viszont kapjuk a pályán. De sajnálatos tény, hogy klasszikus átlövő játékunk ebben a nehéz időszakban nincs.

Majd jövőre, teljes kerettel azon leszünk, hogy javítsunk!

Gratulálok a csapatnak!”

 

 

Játékoskeret: Vasvári Zsolt (kapus), Bihari Ambrus (kapus), FAZEKAS LEVENTE (2), GLÜCK ÁKOS (5), Firon Dömötör, Nagy Ádám (3), BÁTOR MÁTÉ (8), TIHANYI MÁTÉ (4), Csizmadi Bernát, Tóth Dániel (1), Tóth Kristóf (2), Borbényi András, Balázsi Levente, Gonda Dominik, Bodnár Máté (1)

 

U12 tornagyőzelme a Mikulás kupán Dunakeszin!

“U12-es csapatunk a Dunakeszi meghívásának eleget téve egy tornán vett részt a Duna túloldalán. Mindkét ellenfelet viszonylag fölényes győztük le a bajnokságban, így elsődleges célja az volt ennek a tornának, hogy az eddig kevésbé gyakorolt elemeket próbálgassuk mind védekezésben, mind támadásban.

Mindkét mérkőzés picit döcögősen indult, volt hibánk bőven mind támadásban, mind védekezésben. Mindkétszer a második félidőben sikerült magunk javára fordítani a mérkőzést.

Jó volt látni, hogy jó sebességgel, pontosan vittük fel a labdát, így sok gólt szereztünk lerohanásból, illetve gyors középkezdésből. Sokat fejlődtünk a két beállós játékban is, amiből rendre sikerült helyzetbe kerülnünk. Végre sikerült több tiszta lövőhelyzetet is kialakítani az átlövőknek. Védekezésben sokszor jól osztottuk el az embereket, illetve a beálló körüli védekezésünket sikerült sokszor jól megoldanunk.

A negatív oldalra kerül a helyzetkihasználásunk. Rengeteg lehetőséget puskáztunk el (az első mérkőzésen kb. 8 kapufánk volt…). A védekezésünk még mindig nem elég kemény. Sokszor bambulunk védekezésben, nem követjük figyelemmel a labdanélküli támadót, ebből sokszor okoztak nekünk kellemetlenséget.

Összességében elmondható, hogy megérdemelten nyertük meg a tornát, mindkét mérkőzés jól szolgálta a gyakorlást!

A torna legjobb kapusa Kis Tamás lett, akinek gratulálunk ehhez!

Csapat tagjai: Bagi Bence, Bogdán Igor, Drenkó Mátyás, Dudás Boldizsár, Czuppon Botond, Elsik László, Fejérdy Samu, Hajdu Balász, Kis Tamás, Kiss Máté, Lőrincz Dávid, Méri Levente, Vida Dominik

 

OSB

“December 8-án az FTC vendégei voltunk.

A bajnoki idény utolsó mérkőzésére teljesen elfogytunk:-(nyilatkozta Kántor Gábor,a fiúk vezetőedzője.

Egészségügyileg ,mentálisan,fizikálisan mélyponton vagyunk.

Beteg vagy fél beteg játékosok ültek a kispadon,vagy esetleg még játszottak is !Sajnos szinte semmilyen ellenállást nem tudtunk kifejteni védekezésben,támadásban pedig pontatlanul lendület nélkül játszottunk.

A múlt heti küzdésnek nyoma sem volt. Az idényben csak a kapusaink hozták végig az elfogadható néha kimagasló teljesítményt. A játékosoknak rá kell ébredniük,hogy ez már nem a “lejövünk dobálni “szórakozás .

Alázat és tisztelet szükségeltetik,hogy fejlődni tudjanak.Sokszor már az ellnfél nevétől megijedünk.A februári folytatásig ezek lesznek a legmeghatározóbb feladataink.

FTC – CYEB Budakalász
  30 – 16 / 14-8 /

CS: BIHARI A. GUZSLOVÁNYI ZS. SZLÁVIK P.

Gálli K.3,Takács V.2,Szabó D.3,László B.1,Nyilas Z.Vrhovina D.Králl R.1,

Stumpfel R.1,Mellék B.4,Tóth D.1 .

OSB

 

December 2-án a NEKA csapatát fogadtuk .

Kántor Gábor, vezetőedző: “Sajnos még több lett a sérülés és a betegek száma 🙁

Igy nehéz mérkőzésre számí­tottunk a listavezető ellen.

Az első félidőben a helyzetkihasználással voltak problémáink, ebből adódott a Neka előnye. Fordulás után próbáltunk zárkózni, de hétmétereseket és ziccereket hibáztunk és úgy csak tartani tudtuk a különbséget.

A mérkőzés egészében viszont jó volt a védekezés és a kapusteljesí­tmény.

A mentalitással maximálisan elégedett voltam. Nagyot küzdöttünk egy lényegesen jobb csapat ellen. A helyzetkihasználásra jobban kell figyelniük a fiúknak mert nem elég kialakítani a helyzetet, de be is kell lőni!

Összegezve nagyon jól helyt álltunk a sok probléma ellenére.”

      CYEB Budakalász – NEKA            

15 – 21 / 6-11 /

CS: BIHARI A., GUZSLOVÁNYI ZS., Szlávik P., Mellák B.2, Gálli K1, Takács V.,

SZABÓ D.7, László B., Nyilas Z.2, Vrhovina D., Fórizs B., Kovács K.,

Králl R.3, Stumpfel R.

U14

Alsóház első fordulójában Alsóörsre látogattunk. – nyilatkozta, Perényi Zoltán, vezetőedző. A hazai csapat ellen bátran, jól kezdtük a mérkőzést. Szépen kialakítottuk a helyzeteket de a befejezéseknél már pontatlanok voltunk, szélről sok ziccert hibáztunk. A 2. félidő első részében  még voltak lehetőségeink egy szorosabb eredmény eléréséhez, de az utolsó 10 percre  teljesen szétestünk. Így sima vereséget szenvedtünk.
A 2. mérkőzés pont az ellenkezője volt az elsőnek. Rosszul, gyámoltalanul, hite hagyottan kézilabdáztunk, ami 9 gólos hátrányt jelentett 13. perc után. Itt a védekezésünk feljavult, keményebb lett és a megszerezett labdákból könnyű indítás gólokat lőttünk,és félidőre 4 gólra sikerült felzárkózni. A 2. 20 percben tisztességes dolgoztunk,hajtottunk de a hatos falas védekezés ellen nem jó felfogásban játszottunk. Így nem volt esélyünk a pontszerzéshez.
10-15 percig tudunk jó szinten kézilabdázni,ami ezek a csapatok ellen sajnos kevés. Sokkal bátrabb,harcosabb egyéni teljesítmények kellenek!
CYEB BUDAKALÁSZ- ALSÓÖRSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 
16-25 ( 9-11 )
Sápy M., Báródi M. 3, Berényi B., Tóth G., Hevér L. 1, Wittmann G., Kocsi B. 1, Zanati Á. 1, Mellák B. 6, Szepesi G. 3, Percze P.1, Patócs V.
TATAI AC – CYEB BUDAKALÁSZ 
26-20 (14:10)
 

 

Sápy M., Báródi M., Berényi B., Tóth G., Hevér L. 1, Wittmann G., Kocsi B. 4, Zanati Á. 3, Mellák B. 7, Szepesi G. 5, Percze P., Patócs V.

Ifjúsági csapatunk a NEKA ellen lépett pályára itthon.

 

CYEB Budakalász ifjúsági – NEKA

21-31 (13-16)

Budakalász, 2017.11.29., 17.00

 

“Számunkra a körülmények tették nehézzé a mérkőzést, mivel betegségek és sérülések tizedelik csapatomat. Már-már cserelehetőségem sincsen, meghatározó játékosaim hiányoznak, ami megnehezíti a dolgunkat, mivel a legtöbb játékosnak végig kell játszani egy meccset. A legtöbben azért ültek a kispadon, hogy létszámban meglegyünk.

Ennek ellenére a fiúk kitettek önmagukért. Hatalmas szívvel, lelkesedéssel és tetszetős, jó játékkal felvettük a kesztyűt a sokkal erősebb NEKA ellen. Igaz, hogy a végeredményből nem látszik, de ez a különbség sajnos a második játékrész elején alakult ki, egy öt perces periódusban. Ahol eladtunk labdákat, illetve buta bejátszásokból gyors kontragólokat kaptunk. Tisztes ellenfelei voltunk az ellenfélnek, egy pillanatig sem látszott, hogy alárendelt szereplői vagyunk a mérkőzésnek.”

Gratulálok a csapatnak! – nyilatkozta Hajdu Tamás, vezetőedző.

 

 

Játékoskeret: Lopez Filkorn (kapus), Bihari Ambrus (kapus), FAZEKAS LEVENTE (4), GLÜCK ÁKOS (4), Firon Dömötör, Nagy Ádám (3), BÁTOR MÁTÉ (8), Tihanyi Máté (1), Csizmadi Bernát (1), Tóth Dániel, Kökény Ádám, Fekésházy Zsolt, Malák Péter, Borbényi András, Balázsi Levente

 

Bravúr! Döntetlen a MOL-Pick Szeged otthonában!

Felnőtt csapatunk tegnap Szegeden játszotta a soron következő bajnoki fordulóját.

Fantasztikus teljesítmény a betegséggel és a sérülésekkel megtizedelt csapat döntetlen ért el.

MOL-Pick Szeged – CYEB Budakalász

35-35(19-16)

Forgács Gyula, vezetőedző: Fantasztikus ez az eredmény számunkra. Végig fegyelmezetten, alázatosan játszottunk. A soksérült miatt nagy variációs lehetőségeink nem voltak, de a fiúk szívvel kompenzáltak mindent! Óriási fegyvertény, hogy pontot szereztünk Szegeden, ez egy győzelemmel ér fel. 

November 26-án Tatabányára látogatott serdülő csapatunk.

 

A héten tovább nőtt a betegek száma, ami nehezítette a csapat összeállítását a hétvégére. A bemelegítés alatt áramszünet történt, így a mérkőzés kissebb félhomályban kezdődött. Sajnálatos módon ez a mi fiainkat altatta el és katasztrófális negyed órát produkáltunk.Technikai hibák tömkelege, kihagyott ziccerek és a védekezés alacsony intenzítása okozta azt, hogy 13-1-re vezetett az ellenfél. Ezután egy kis szóbeli noszogatásra magasabb tempóra kapcsoltak a fiúk. Ez a félidőig a zárkózáshoz volt elég. Ezután volt két kissebb sérülésünk, ami az ellenfél kemény védekezésének volt köszönhető. A második félidőre maximális dícséret illeti a csapatot. Nagy sebességű, színvonalas félidőt produkáltak a  csapatok. Ez volt a játékvezetők véleménye is, akik hozzátették, nagy fegyvertény volt ilyen mélyről felállni! Végül az első 15 perc kivételével jól, helyenként nagyon jól játszottunk! Már csak az a kérdés, ha tudunk ilyen jól is játszani, akkor mi okozza ezeket a rövidzárlatokat ? Az idei év utolsó két mérkőzésén a dobogó első és második helyezettjével játszunk,  ami remélem nagyobb akaratra inspirálja őket! -nyilatkozta Kántor Gábor, a csapat vezetőedzője.

Tatabánya – Grundfos KC     –     CYEB Budakalász
        29 – 21 / 16-8 /

Csapat : Bihari A .Guzsloványi Zs. Szlávik P.Gálli K.3,Takács V.2,Szabó D.4, Makkai P.2,László B.3,Nyilas Z.Vrhovina D.2,Fórizs B.Kovács K.1,Králl R.Tóth D.3,Mellák B.1

Gödöllőn járt az U12-es csapatunk

 

A hazai csapat ellen, az eddigi eredmények alapján, könnyű mérkőzésre számítottunk. Sajnos nem így lett. Nehezen vettük fel a mérkőzés ritmusát, így az első 10 percben végig futnunk kellett az eredmény után. A kötelező sorcsere után főleg remek beállós játékunknak köszönhetően sikerült több gólos előnyt szereznünk a szünetre. A második játékrészben se lett sokkal jobb a játékunk, de a félidőben megszerzett eredményünket sikerült megtartanunk. Végül győztünk, de elég nyögve-nyelősen…

A második mérkőzésen a csoport legerősebb csapata ellen, a Veresegyház ellen játszottunk. Tudtuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, ez a múltkori 18 gólos vereség után egyértelmű volt.

Sajnos fizikálisan közelében sem vagyunk két legjobb játékosuknak. (most ketten 26 gólt lőttek nekünk…) Így apró feladatokat tűztünk ki erre a mérkőzésre. Az első 10 percben a legerősebb sorunkkal próbáltuk felvenni a versenyt, és eléggé partiban is voltunk. Szép gólokat lőttünk, sajnos a védekezésünk nem volt elég kemény. De abszolút elfogadhatóan játszottunk. De mivel kötelező sorcsere volt, így a második 10 percben nagy különbség alakult ki. A második félidőben ismét partnerei voltunk az ellenfélnek, így ebben a játékrészben csupán 3 góllal kaptunk ki. A nagyarányú vereség abszolút az én kísérletezésemnek volt köszönhető, de így legalább bíztató dolgokat láthattunk, és nem vallottunk szégyent!

Ezen a napon a vereség után jobban megdicsértem a fiúkat, mint a győztes mérkőzés végén!

Csapat tagjai: Bagi Bence, Bogdán Igor, Cszuppon Botond, Drenkó Mátyás, Dudás Boldizsár, Elsik László, Fejérdy Samu, Hajdu Balázs, Jobbágy Szabolcs, Kiss Máté, Méri Levente, Szigethi Olivér, Vida Dominik

Eredmények:

CYEB-Budakalász-Főnix ISE 29:22 (16:10)

Gólszerzők: Drenkó Mátyás, Fejérdy Samu 6-6, Czuppon Botond 5, Elsik László, Vida Dominik 3-3, Hajdu Balász, Kiss Máté, Szigethi Olivér 2-2

Veresegyház VSK-CYEB-Budakalász 37:20 (21:7)

Gólszerzők: Drenkó Mátyás 5, Fejérdy Samu 4, Czuppon Botond, Hadjdu Balázs 3-3, Elsik Lászó, Vida Dominik 2-2, Kiss Máté 1

 

Hajdu Tamás értékelte az ifjúsági csapatának Tatabányai szereplését.

 

Grundfos Tatabánya KC ifjúsági – CYEB Budakalász Ifjúsági

39-31 (22-12)

Tatabánya, 2017.11.23., 20.00

 

 

A héten idegenben léptünk pályára a Grundfos Tatabánya KC ifjúsági csapata ellen.

Sajnos az elmúlt időszakban sok a sérült játékosunk, ezáltal a taktikai variáció lehetőségeink csökkentek, így minden egyes mérkőzés óriási erőfeszítést és koncentrációt igényel.

A mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Már az első félidőben eldőlt a meccs. Védekezésünk átjáró ház volt, ezáltal kapusteljesítményben is magunk alatt teljesítettünk. Támadásban rengeteg ziccert hibáztunk, ezekből könnyű kontra gólokat kaptunk. A második játékrészben támadójátékunk feljavult, azt játszottuk, amit kellett volna az elejétől. Helyzeteinket pontosan értékesítettük, lerohanásaink jól sikerültek, de sajnos a védekezésünk csak kicsit javult, így nem tudtunk még közelebb kerülni az ellenfélhez.

Sajnálom a mérkőzést, többre vagyunk képesek, mint amit mutattunk. -nyilatkozta Hajdu Tamás,vezetőedző.

 

 

Játékoskeret: Vasvári Zsolt (kapus), Lopez Filkorn Nery (kapus), Bihari Ambrus (kapus), Firon Dömötör (1), TÓTH KRISTÓF (10), Csizmadi Bernát (1), Nagy Ádám (1), BÁTORI MÁTÉ (9), Tihanyi Máté (1), Gonda Dominik (1), Glück Ákos (2), Fazekas Levente (1), Tóth Dániel (1), Bodnár Máté (3), Balázsi Levente

 

1 2 3 25