Elnöki köszöntő

Kedves Sportbarátaim!

A Dunakanyarban a kézilabdázás nagy népszerűségnek örvend, a labdarúgás után a legnépszerűbb sportág. Meghatározó két városunkon kívül /Budakalász, Szentendre/ már több településünkön is hódolnak ennek a szép játéknak.

Egyesületünk 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy tovább népszerűsíti a sportágat és megfelelő szakmai munkával, jó alapokkal rendelkező utánpótlásra építve a felnőtt csapat is megfelelő rangot vív ki magának a hazai kézilabdázásban.

Ugyanakkor a szervezettségében, létszámában, eredményességében megerősödött egyesület további sorsát, helyzetét, céljait a vezetésnek át kellett gondolnia. Világossá vált, hogy kellő támogatás, szponzoráció, közös gondolkodás és együttműködés nélkül a fejlődés korlátozott. Az általunk megfogalmazott célok, elvárások arra a döntésre sarkallták a vezetést, hogy változtatnunk kell, olyan közösséget kell keresnünk, amely támogat, együtt dolgozik velünk és azonosul céljainkkal. A klub ennek megfelelően 2015-ben otthont váltott lehetőségeiben, támogatottságában, létesítményhelyzetében jobb körülményeknek megfelelően Budakalász lett az otthonunk. Szívesen fogadtak, mi szívesen jöttünk abban a reményben és céllal, hogy tovább fejlesztve utánpótlás nevelő munkánkat elérjük, hogy Budakalász rövid időn belül – hivatkozva a múlt nagy eredményeire – ismét első osztályú mérkőzéseket láthasson a kézilabdát szerető néző.

Az átgondolt, szakmailag megalapozott, szorgalmas munka meghozta gyümölcsét, hiszen a klub a 2015-16–os évadban megnyerte az NBI/B Nyugati csoportjában a bajnokságot és felkerült az NBI-be.
Ez az eredmény a csapat és a város életében történelmi tett, ezen a szinten a Dunakanyar ezen oldalán kézilabdacsapat még nem játszott.
A 2016-2017- es évben csapatunk elérte eddigi legnagyobb sikerét, hiszen 4. helyezést ért el az NBI-es Magyar Bajnokságban. Ennek köszönhetően pedig a 2017-2018-as szezonban kipróbálhattuk magunkat nemzetközi porondon is. Emelte a siker értékét, hogy közben nem feledkeztünk meg az utánpótlás nevelésről, hiszen több mint száz utánpótláskorú fiatalt versenyeztetünk egyesületünkben.

A cél a 2023-2024-es évben sem lehet más, mint továbbra is megragadni az első osztályban és eredményesen szerepelni, nem megfeledkezve a sportág további népszerűsítéséről, a jó színvonalú utánpótlás nevelő munkáról. Ezért továbbra is számítva a város segítségére, a szurkolók támogatására szolgálni kívánjuk a magyar kézilabdázást.

Hajdu Gábor
elnök