Horváth Attila, a felnőttek vezetőedzője értékelte csapatát.

“Nehéz mérkőzésre számíthattunk. otthoni 2 pontot is nagy küzdelem árán szereztük meg. Eger azóta igazolt több válogatott játékost is. Bízhattunk az összeszokatlanságukban, ami be is igazolódott. Az első játékrészben jól játszottunk és szép fokozatosan elhúztunk az ellenfelünktől. Félidőre 5 gólos előnnyel mentünk az öltözőbe. A 2. félidőben statikussá vált a játékunk és a hibáinkból élve szorossá tette a hazai csapat a végjátékot. Így is elég volt az előnyünk és megérdemelt 2 gólos győzelmet arattunk.”- nyilatkozta Horváth Attila.

Jók: Nagy, Tamási Váczi, Parrondo