Serdülő csapatunk jó játékkal 2 gólos vereséget szenvedett Balatonfüreden.

“Március 14-én Balatonfüreden játszottunk – nyilatkozta Kántor Gábor, vezetőedző.

Az első félidőben gyengén kezdtünk ,de pár perc után belerázódtuk a mérkőzésbe. Itt még nem sikerült a védekezésben, a megbeszéltek szerinti keményen fellépve megállító faultokat elhelyezni. A támadásokat is nagyon beszűkítettük középre. Így nem tudtunk közeledni az ellenfélhez. A szünetben megbeszéltük min kell változtatnunk védekezésben, míg a támadásban a rendezetlen védelem ellen kell több lehetőséget kialakítanunk. Nagyon szépen megoldották a fiúk és többször is egyenlíteni tudtunk . A nagyobb egyéni és fizikai képességekben lévő ellenféllel szemben hatalmasat küzdöttünk. Egy kis szerencsével és “hosszabb” kispaddal nagy meglepetést okozhattunk volna.

Örömteli ,hogy az U14-ből két fiatal is bemutatkozott a serdülőben. Sok sikert kívánok nekik a jövőben!”

    Balatonfüred KSE – CYEB Budakalász       

25 – 23 (14-10)

Csapat: TÓTH D.3,Bihari A., SZLÁVIK P., NEBRANEK M., 2 ,Osoha Gy., STUMPFEL R.2, Vrhovina D., Szabó D.3, Králl R.3, László B.1, MELLÁK B .9,Berényi Barnabás, Szepesi Gergő