Serdülő csapatunk Mezőkövesden játszott.

Május 21-én Mezőkövesden folytatódott a bajnoki rájátszás.

Kántor Gábor a fiúk vezetőedzője értékelte a mérkőzést: Tovább folytattuk a fiatalok beépítését és az eddig kevesebbet játszók jutottak lehetőséghez. Ez ugyan úgy mint a múlt héten a védekezésben látszódott meg a legjobban. A belső pozíciókra keresem a megfelelő játékosokat, ami nem egyszerű feladat. Ehhez sok variáció és még több idő szükséges.. Vannak elképzelések, de nagyon sok gyakorlás kell, hogy a következő bajnoki idényben megfelelő ellenállást tudjunk kifejteni. Ez a mérkőzés is ezt szolgálta. Nehezítette a dolgunkat hogy az egyedüli irányítónkat az 5. percben sérülés miatt le kellett cserélni ami a támadásban és a védekezésben is nagyon szűkítette a lehetőségeinket. Ez a zavar azt jelentette, hogy a második félidő elején már 8 gólos hátrányban voltunk. Volt két kimagasló teljesítmény a kapuban Guzsloványi Zsombi az idei év legjobb teljesítményét mutatta be és balszélen Takács Vince szintén megállíthatatlan volt .Ez azért fontos, mert mindketten serdülők maradnak még egy évet, ahol tovább tudnak fejlődni. A bajnokságot szerdán hazai pályán a Cegléd ellen fejezzük be, reményeink szerint győzelemmel ahol búcsúzunk a 2000-es születésű játékosoktól akik az ifjúsági csapatban folytatják.

  Mezőkövesd  KC – CYEB Budakalász
    30  –    27 / 17-12 /

Csapat: GUZSLOVÁNYI ZS. Szlávik P. Králl R. TAKÁCS V.10, Marozs D. Makkai P.2, Horváth Z.6,Stumpfel R.3,Tárkányi A. Fórizs B1,Nyilas Z.2,Osoha Gy.1,Gonda D2 .