Topolcsány csapata ellen is diadalmaskodott felnőtt csapatunk a felkészülési mérkőzésen.

Horváth Attila a felnőttek vezetőedzője értékelte a keddi edzőmérkőzést:
Topolcsány csapatát fogadtuk kedden 17 órakor a Budakalászi Sportcsarnokban. Kellemetlen ellenfél volt a vendég csapat. Megint a védekezést tűztük ki célul, ami részben sikerült is. Az abból való gyors lerohanásokat kellett a játékosoknak végrehajtani. Az első félidőben ez sikerült is, a második félidőben kicsit pontatlanabbak lettünk. Néhol látványos jó kézilabdát láthatott a szépszámú közönség. A nyújtott teljesítménnyel elégedett vagyok. Gratulálok a csapatnak!


Végeredmény:
CYEB Budakalász – Topolcsány
29 – 24
Csapat: VÁCZI DÁNIEL, Koncz András Koncz, Dr. Czina József, Rédai Krisztián, NAGY BENCE, Tamási Zsolt, Holdas Michal, Boros Tamás, TÓTH ÁDÁM, MAZÁK MARTIN, Józsa Máté Józsa, Roberto Garcia Parrondo, Völker Bálint, Halász Máté