U14-es csapatunk a hétévégén Tatán járt.

 

“Először Alsóörssel találkoztunk – nyilatkozott Perényi Zoltán, vezetőedző. Védekezésünk és kapus teljesítményünk elfogadható volt. Támadásban viszont nagyon bátortalanul, lassan játszottunk. Nem volt igazi vezérünk,mindenki a másiktól várta a megoldást. Nem hittünk benne, hogy lehet itt keresni valónk. Ha pontot nem is de egy szorosabb eredmény jobb hozzáállással és jobb egyéni teljesítményekkel elérhettünk volna!

 

A Veszprém ellen teljesen más felfogásban játszottunk. Hasonlóan alakult mint a múltkori mérkőzésünk velük. Fej-fej  mellett haladtunk, egyik csapat sem tudod elhúzni a másiktól. A végjátékból mi jöttünk ki jobban és a szerencse is mellettünk állt. Úgy gondolom, hogy győzelmünk megérdemelt volt, aminek nagyon örültünk! Leginkább akaratunknak és küzdésünknek köszönhettük a két pontot! Gratulálok a fiúknak!”

 

ALSÓÖRSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY- CYEB BUDAKALÁSZ

17-12 (10-5)

 

Csapat: Sápy M., Berényi B., Tóth G. 1, Hevér L. 2, Wittmann G., Zanati Á., Szőcs B.2, Mellák B. 7, Szepesi G., Dombai L., Percze P., Patócs V.

 

 

TELEKOM VESZPRÉM- CYEB BUDAKALÁSZ 

21-23 (11-11)

 

Csapat: Sápy M., Berényi B., Tóth G. 1, Hevér L., Wittmann G.1, Zanati Á. 4, Szőcs B.3, Mellák B. 10, Szepesi G.1, Dombai L., Percze P., Patócs V. 3.