U14-es csapatunk lejátszotta az utolsó mérkőzését.

Utolsó két mérkőzés keretében Kecskemétre látogatott U14-es csapatunk.

 

Perényi Zoltán vezetőedzőt kérdeztük a mérkőzésről: Törökszentmiklóssal kezdtünk, akivel szerettünk volna szorosabb meccset játszani, mint 2 hónappal ezelőtt ( 12 gólos vereséget szenvedtünk). Első félidőben felváltva estek a gólok, jó védekezés nem igazán jellemezte egyik a csapatot sem. Támadójátékunk jól működött, fegyelmezetten, pontosan kézilabdáztunk. A 2. félidő elején sikerült 3 gólos előnyt szerezni, ami elégnek bizonyult a meccse végig. Támadásunk szinte végig jól muzsikált,néha a szerencse is mellénk szegődött (végre :). De úgy gondolom teljesen megérdemelt sikert arattunk!

Idei utolsó 40 perc a házigazdák ellen volt. Sajnos itt nem igazán sikerült értékelhető produkciót mutatni. Nagyon sok ziccert hibáztunk, védekezésünk nem tudott összeállni. Az előző mérkőzés rengeteg energiát kivett belőlünk és teljesen lassúak és tompák voltunk. Egyetlen pozitívum, hogy egy percig se adtuk fel, és így tisztességes vereséget szenvedtünk.

 16. helyen zártuk az országos bajnokságot, ami úgy gondolom teljesen reális. Az utolsó 2- 3 hónapban nagyon szép fejlődésen mentünk keresztül és ez a legfontosabb!!!

SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI MIND A FIÚKNAK,MIND AZOKNAK AKIK BÁRMILYEN MÓDON SEGÍTETTÉK AZ EGÉSZ ÉVES MUNKÁT! A KIÖREGEDŐ JÁTÉKOSOKNAK MEG SOK SIKERT KÍVÁNOK AZ OSB CSAPATBAN!!!

Kellemes pihenést mindenkinek!!

 

TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KÉZILABDA EGYESÜLET- CYEB BUDAKALÁSZ  

25-27 (12-13)

 

Csapat: Fórizs B. 2, Márton G., Zanati Á. 2, Báródi M. 1, Vrhovina D. 1, Schwáb O. 2, Torzsás Á., Mellák B. 5, Szepesi G. 1, Patócs V., Nyilas Z. 5, Szabó D. 8, Szőcs B., Osoha Gy.

 

 

CYEB BUDAKALÁSZ- KECSKEMÉTI SPORTISKOLA

 16-22 (5-10)

A mérkőzés után Budakalászon várták a szülők a gyermekeket és szeretett edzőjüket Perényi Zoltánt, aki aznap (május 20.) ünnepelte születésnapját. Egy kis éneklés, ünneplés, tortázás keretében köszönték meg nekik az éves munkát és azt, hogy egy remek kis csapatot faragott a fiúkból.

Boldog Születésnapot PEZO!!!

 

Csapat: Fórizs B. , Márton G., Zanati Á. 3, Báródi M., Vrhovina D.4, Schwáb O., Torzsás Á., Mellák B. 4, Szepesi G., Patócs V., Nyilas Z., Szabó D. 5, Szőcs B., Osoha Gy.