U23-as csapatunk első győzelme még mindig várat magára.

Ceglédi KKSE U23 – CYEB Budakalász U23

28-22 (11-10)

Cegléd, 2016.10.16. ,16.00

 

 

“A hétvégén idegenben léptünk pályára a Ceglédi KKSE U23-as csapata ellen. Nagy reményekkel érkeztünk a mérkőzésre, hiszen hasonló, illetve fiatalabb csapat ellen játszottunk, így reménykedtünk, hogy hátha megszerezzük első pontjainkat a bajnokságban. Ez sajnos nem sikerült.

A mérkőzés jól indult számunkra, keményen védekeztünk, kapusteljesítményünk kiváló volt, támadásban lendületesen, kis hibaszázalékkal, jól játszottunk. Aztán a huszadik perc környékén elfáradtunk, csökkent a koncentráció, lazult az addig jól működő védelmünk, elől sok hibát csináltunk, játékunk körülményes lett. Így az ellenfél felzárkózott és egy gólos előnyt szerzett. A második játékrészben fej-fej mellett haladtunk, majd a félidő felétől a fáradtságnak, és az ebből adódó rengeteg hibánknak és a kihagyott helyzeteinknek köszönhetően sok kontragólt kaptunk, ami megpecsételte sorsunkat.

Még mindig rengeteg a technikai hiba, egyszerűen nem tudjuk pontosan befejezni a támadásainkat, fizikálisan és mentálisan sajnos hamar elfáradunk.

Sajnálom a vereséget, és a csapatot is, nagyot küzdött, de ennek ellenére győzni kellett volna.” – nyilatkozta Hajdu Tamás és Roberto Garcia Parrondo az U23 -as csapat edző párosa.

 

 

Játékoskeret: Teimel Ákos (kapus), Tőke Barnabás (3), Cseh Balázs (2), Laponyi Zsolt, Nagy Levente (1), Palatinus Szabolcs (7), Kovács Máté (2), Béres Máté, Fritsch Ádám (3), Jován Bence (kapus), Balázsi Levente (1), Csizmadi Bernát (1), Firon Dömötör (2)