Junior győzelem Tatán!
Tatai AC – CYEB Budakalász FKC
28 – 33 (14-17)
Tatai AC – CYEB Budakalász FKC
28 – 33 (14-17)
Tatai AC – CYEB Budakalász FKC
26-26 (10-13)
Tata, 2015.10.04. , 17.00
A hét végén a Tata AC csapatának vendégeként szerepeltünk. Az erőviszonyokat tekintve mi voltunk az esélyesebbek papíron, de ezt sajnos a pályán nem tudtuk megmutatni. A 43. percig semmi baj sem volt, igaz, hogy hibákkal, de a mi kezünkben volt a mérkőzés, mi irányítottuk a meccset. Aztán jött az utolsó negyed óra, mikor is játékunk szétesett, rengeteg ziccert hibáztunk, technikai hibák sorozatát követtük el, védekezésünk gyengült, nem tudtunk gólokat lőni, idegeskedtünk, mindennel foglalkoztunk csak a saját játékunkkal nem. Az ellenfél viszont lelkes, gyors játékkal kiegyenlített, így megérdemelten megszerezték az egy pontot, amit mi magunknak köszönhetően elvesztettünk. Tragikus végjátékot mutattunk, szégyellhetjük magunkat az utolsó periódusért, illetve az elhullajtott pontért.
Hajdu Tamás, vezetőedző
Játékoskeret: VÁCZI DÁNIEL (kapus), Koncz András (5), BENDÓ CSABA (3), DR. CZINA JÓZSEF (1), Hadobás Bence, Deák Gergely, Tóth Ádám, Perényi Zoltán (1), JÓZSA MÁTÉ (2), Tatai Olivér, Sutka Norbert (6), Gúnya Péter (3), Ulicsinyi Péter (kapus), Völker Bálint, Csuka Balázs (3), Vizi Benjamin (2), Doros Ákos
CYEB Budakalász FKC – FTC KN KFT
30-31 (18-15)
Magyar Kupa II. forduló
Budakalász, 2015.09.30. , 18.00
A Magyar Kupa második fordulójában hazai pályán fogadtuk az FTC KN KFT csapatát. Az ellenfél csapata ismerős volt számunkra, mivel a felkészülés alatt játszottunk ellenük edzőmérkőzéseket, illetve részt vettünk az általuk rendezett tornán.
A mérkőzésen végig hullámzó teljesítményt nyújtottunk, voltak nagyon jó periódusaink, akkor 4 – 5 gólos előnyt szereztünk, aztán mindig jöttek a hibák, a kapkodás, a kimaradt ziccerek, ezzel mindig fel tudott zárkózni az ellenfél csapata. Többször is “megnyerhettük” volna idő előtt a mérkőzést, végig mi irányítottunk, a mi játékunk érvényesült. Azonban sajnos jött a végjáték, ahol a csapat elfáradt, játékunk szétesett, a támadásban pontatlanok voltak a befejezések, ötlettelen volt a támadójátékunk. Védekezésünk, ami addig tökéletesen működött, fellazult, nem voltak megfelelő számú ütközéseink.
Ezzel a sajnálatos vereséggel kiestünk a kupa sorozatból. Sajnálom, mert a mérkőzés képe alapján saját magunkat vertük meg, az ellenfél a buta hibáinkból élt, és nyerte meg a mérkőzést. Mostantól csak a bajnokságra koncentrálunk, hogy a céljainkat elérjük.
Hajdu Tamás, vezetőedző
Játékoskeret: VÁCZI DÁNIEL (kapus), Koncz András (4), BENDÓ CSABA (5), DR. CZINA JÓZSEF (1), Hadobás Bence, Deák Gergely, Tóth Ádám (4), Perényi Zoltán (2), JÓZSA MÁTÉ (4), Tatai Olivér, Sutka Norbert (8), Gúnya Péter (2), Ulicsinyi Péter (kapus), Völker Bálint, Csuka Balázs, Völker Kristóf
Cyeb-Budakalász-XVI Kerület
16-23 (6-14)
Csapat:Beke H.(k)-Bodnár M.2,Schuszter B.3,Horváth Z.1,Stumpfel R.,Likavcsán J.,Csizmadi B.8(2) Csere: Guzsloványi Zs.(k),Hevér D.2,László B.,Balázsi L.,Osoha Á.,Lévai O.,Makkai P.
A számunkra fontos mérkőzésen sem támadásban sem védekezésben nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani amire képesek vagyunk.A fő problémát a gyenge lövőszázalék és a sok ki nem kényszerített hiba okozta!Lesz munkánk a kéthetes szünetben!
Gúnya Péter, vezetőedző
Szeptember 26.-án szombaton a Főnix ISE -vel játszottuk az első mérkőzést .
Az első félidő viszonylag szoros eredményt hozott ,amit a második részben sajnos nem tudtunk folytatni .
A fizikai ,technikai,alkati különbség kiütközött a két csapat között.
Sajnos ezen a mérkőzésen kapusaink is mélyen alul teljesítettek .
Sok-sok gyakorlás szükséges ,hogy az ilyen ellenfelekkel is szoros eredményt érjünk el .
CYEB Budakalász – Főnix ISE
17–34 (11-15)
G: Makkai P. 11, Takács V.3, Schwáb O. 1 .Takács L. 2
A második mérkőzést Gödöllő csapatával játszottuk.
Ezen a mérkőzésen pont fordítva történtek az események .
Itt mi voltunk fölénybe így mindenki sok játék lehetőséget kapott.
Az eredmény közel sem mutatta a különbséget a két csapat között .
Ezen a héten is maximálisan sikerült a lehető legtöbb játék lehetőséget biztosítani a csapat tagjainak .
Gödöllő KC – CYEB Budakalász FKC
12-26 (4-16)
G: Makkai P. 14, Schwáb O. 4, Bondár B. 3, Nyilas Z. 3, Vrhovina D.1 Osoha Gy. 1
Kántor Gábor, vezetőedző
Felnőtt
CYEB Budakalász FKC – Balatonfüredi KSE U23
30-22 (15-11)
Budakalász, 2015. szeptember 27., 18.00
Hétvégén hazai pályán fogadtuk a Balatonfüredi KSE U23-as utánpótlás csapatát. Abból a szempontból nehéz volt a mérkőzés, hogy fiatal csapatról révén szó, nem szabadott őket lebecsülni, nem szabadott csak a mezt kivinni a pályára, hanem maximálisan koncentrálva kellett játszani az egész mérkőzésen. Ezt a csapat jól oldotta meg. Nem tökéletes, de összességében jó játékkal magabiztos győzelmet arattunk.
Az első félidő elején játékunk kapkodó volt, technikai hibákat követtünk el, bizonyos játék szituációkban rosszul döntöttünk. Védekezésben inkább a sáncra hagyatkoztunk, nem voltak meg az ütközések, a mélységi védőmunka. Időkérés után rendeztük sorainkat, játékunk feljavult, és folyamatosan növelve előnyünket megnyertük a mérkőzést.
A második játékrészben megint volt egy kis hullámvölgy a játékunkban, buta kiállítások miatt az ellenfél csökkentette a különbséget, de egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk.
Elégedettek vagyunk a csapat teljesítményével, a hibákat javítjuk és dolgozunk tovább a célunk eléréséhez.
Gratulálok a csapatnak!
Hajdu Tamás, vezetőedző
Játékoskeret: VÁCZI DÁNIEL (kapus), Koncz András (5), BENDÓ CSABA (4), DOROS ÁKOS, DR. CZINA JÓZSEF, Hadobás Bence, Deák Gergely, Tóth Ádám (2), Perényi Zoltán, JÓZSA MÁTÉ (3), Tatai Olivér, SUTKA NORBRT (9), GÚNYA PÉTER (4), Ulicsinyi Péter (kapus), Völker Bálint (3), Vizi Benjamin
Junior
CYEB Budakalász FKC – Balatonfüredi KSE U23
31-19 (15-10)
MKB Veszprém KZRT U23- CYEB Budakalász FKC
28-30
Csapat:Béres M, Cseh B ,Csizadia B2, DEÁK G9,Fritsch Á, Hadobás B6, Jován B, Kovács M3, Laponyi Zs, Nagy L, Palatinus Sz, Pellei V3, Tóth Sz, ULICSINYI P, VÖLKER K6
Volt rá lehetőségünk , h nagyarányú győzelmet arassunk egy nálunk fiatalabb, de nagyon tehetséges játékosokból ,jól összerakott Veszprém felett. Ez nem sikerült a fegyelmezetlen támadás befejezések , a pontatlan lövések és a technikai hibák miatt. Ennek ellenére értékes két pontot szereztünk. Gratulálok a csapatnak!
Doros Ákos, vezetőedző
CYEB-Budakalász U12-Főnix ISE
22:12 (13:6)
Szombaton hazai környezetben vívta első mérkőzéseit az U12-es csapatunk.
Az első mérkőzésre az ellenfél csupán 6 játékossal érkezett, így 10 percig gyakoroltuk az emberelőnyt, majd mi is 6 játékossal játszottuk végig a mérkőzést. Mivel az ellenfélnek a játékengedélyei se voltak rendben, így automatikusan 10:0-ra nyertük a mérkőzést. Hivatalos jegyzőkönyv nem is készült, de könnyed játékkal több, mint 20 góllal bizonyultunk jobbnak az ellenfélnél.
A második mérkőzés már nehezebbnek ígérkezett, ahol az ellen a Főnix ellen játszottunk, akit egy héttel ezelőtt már felülmúltunk egy felkészülési tornán. Nehezen rázódtunk játékba, de a 10. perctől (kötelező sor csere) már beindult a gépezet, így sikerült 7 gólos előnnyel fordulnunk a szünetben. A második félidő elején a későbbi mérkőzésekre gondolva a legerősebb sorral kezdtünk, ami jó döntésnek bizonyult. Pár perc alatt sikerült növelnünk a különbséget. Mind támadásban, mind védekezésben sikerült nagyon jó megoldásokat választanunk. A különbség volt már 15 gólos is, amikor mindenkinek lehetőséget adtam. Sajnos az utolsó 4 percet -5-ös különbséggel elveszettük, de ezt leszámítva nagyon jó, színvonalas félidőt produkáltunk.
Az 5 ellenfélből valószínű a 2 leggyengébbel játszottunk, ami bemelegítésnek pont megfelelt. A további mérkőzések nehezebbnek ígérkeznek, de hasonlóan jó, és ötletes játékkal harcban lehetünk az első 2 helyért, ami tovább jutást érne.
Szádeczky-Kardoss Csaba, vezetőedző
Csapat tagjai (gólszerzők): Báródi Márton (5), Arany Balázs, Kocsis Botond (2), Zanati Ádám (3), Szepesi Gergő (3), Berényi Barnabás, Hevér Levente, Kovács Dani (3), Dombai Levente, Balassa Csongor, Királycsik Zalán, Mellák Bence (6