Nagyarányú győzelem a Veszprém fiataljai ellen
Felnőtt
CYEB Budakalász FKC – MKB Veszprém KZRT U23
34-22 (19-12)
A hétvégén hazai pályán fogadtuk a fiatalokból felépülő MKB MVM Veszprém KZRT U23-as csapatát, akiket magabiztos, jó játékkal győzött le felnőtt csapatunk.
Hajdu Tamást a felnőttek vezetőedzőjét faggattam, hogyan készültek a hétvégi mérkőzésre?
A heti felkészülésben az ellenfél játékának kielemzése mellett, inkább arra fektettünk hangsúlyt, hogy a saját támadójátékunkat összerakjuk, pontosítsuk, mentálisan rendet rakjunk a fejekben, és arra, hogy maximális koncentráció nélkül nem lehet mérkőzést lejátszani, főleg egy olyan csapatnak, akinek a feljutás a célja, mint jelen esetben nekünk.
Megvalósították a fiúk ezeket vasárnap a pályán?
Igen, a csapat a hétvégén teljesen jól megoldotta, amit gyakoroltunk, amire készültünk, azt viszontláttuk a mérkőzésen. Az elejétől a végéig a csapat teljesen koncentrált, magas szintű, gyors, pontos játékot játszott. Igaz, voltak hibák, kisebb hullámvölgyek, de ezeken tökéletesen túltettük magunkat, és amit addig felépítettünk, azt nem leromboltuk, hanem építettük tovább. A cserepadról felálló játékosok jól szálltak be a játékba, és mindenki hozzátette tudását a mérkőzéshez. A védekezésünk és kapusteljesítményünk ismét kiemelkedő és meghatározó volt a mérkőzésen.
Összességében, akkor elégedett vagy a csapattal?
Igen, a támadásaink, lerohanásaink lendületesek, ötletesek, nagy sebességűek voltak. Visszarendeződésben voltak megállító faultjaink, amivel a fiatal gyors ellenfelet lassításra kényszerítettük. Ezzel magabiztos győzelmet arattunk, de még vannak fontos meccseink, amikre hasonló módon készülünk, és nagy lendülettel dolgozunk tovább. Gratulálok a csapatnak!
Mi is gratulálunk! Hajrá Budakalász!
Játékoskeret: Váczi Dániel (kapus), KONCZ ANDRÁS (6), Bendó Csaba (3), DOROS ÁKOS, DR. CZINA JÓZSEF, Hadobás Bence (1), Deák Gergely, PERÉNYI ZOLTÁN (3), Józsa Máté (2), TATAI OLIVÉR (3), SUTKA NORBERT (8), GÚNYA PÉTER (7), ULICSINYI PÉTER (kapus), Völker Bálint, Vizi Benjamin, Csuka Balázs (1)