U20-as csapatunk döntetlennel zárt Tatabányán

A találkozó az elejétől fej-fej mellett haladt az eredmény tekintetében a két csapat. Ámbár a második félidőben sikerült a budakalászi fiataloknak többször is három gólos előnyre szert tenni, de sajnos a végéig nem tudták ezt megtartani és a hazai csapat az utolsó másodpercben szerzett találatával kiegyenlített.

Az U20-as csapatunk az NBI nyugati csoportjának a tabelláján 5 ponttal a 8. helyet foglalja el hét forduló után!

November 4-én Szentendrén játszanak a fiúk!

Csapat: Csányi, Sápy (kapusok) – TÓTH SZ. 8(2), SZAKÁCS 8, Vrhovina D. 4, Zanati 3, Almássy 2, Siklós-Szondi 1, Berényi 1., Mezei, Süle, Tájok, Osoha, Percze, Haris

Vezetőedző: Forgács Gyula