A Farkasvár DSE U10-es utánpótláskorú csapata hazai pályán remekelt.

Hazai pályán játszott az U10-es csapatunk, akik az utánpótlás nevelő bázisunk, azaz a Farkasvár DSE játékosai.

Szádeczky-Kardoss Csaba a fiúk nevelőedzője értékelte a mérkőzéseket: Szentendrén rendeztük az U10-es bajnokság aktuális fordulóját. Az első mérkőzésen a csoport egyik legerősebb csapata volt az ellenfél. A mérkőzés elején picit nehezen találtuk a ritmust, a védekezésünk nem volt zökkenőmentes. Miután kicsit magunkhoz tértünk, egyből átvettük a játék irányítását, és a vezetést is. Nagyon szép megoldásaink voltak, csak a befejezések voltak picit pontatlanok. Ennek köszönhetően „csupán” 4 gólos győzelmet arattunk, de ez akár többszöröse is lehetett volna, ha jobban figyelünk a befejezésekre.

A második mérkőzésen a Vác csapata ellen mindenkinek jutott bőven játéklehetőség, eddig sose próbált felállásokban játszottunk, így bár néha kavalkádos volt a játékunk, de a győzelmünk egy percig se forgott veszélyben!

Gratulálok a fiúknak, ismét megmutatták, hogy jó kis csapatunk van, akik még sok örömet okozhatanak nekünk!

Hajrá Farkasvár!

Csapat tagjai: Bogdán Igor, Czotter Benedek, Hajdu Balázs, Fejérdy Samu, Kiss Máté, Dudás Boldizsár, Lőrincz Dávid, Kovács Boldizsár, Vrhovina Benjámin, Merész Gellért, Királycsik Kornél, Bagi Bence, Várhelyi Bence

 

Eredmények:

Budai Farkasok NKFT-Farkasvár DSE

19:23 (9:13)

Gólszerzők: Fejérdy Samu 9, Kiss Máté 6, Hajdu Balázs 4, Czotter Benedek 2, Dudás Boldizsár, Merész Gellért 1-1

Farkasvár DSE-Váci KSE

19:12 (11:7)

Gólszerzők: Hajdu Balázs 6, Czotter Benedek, Fejérdy Samu, Kiss Máté, Kovács Boldizsár, Vrhovina Benjámin 2-2, Merész Gellért, Bagi Bence, Királycsik Kornél 1-1