A hétvégén az U14-es csapatunk Budaörsön szerepelt.

A 2. fordulóban újabb két mérkőzés várt ránk, ezúttal Budaörsre látogattunk.

 

Perényi Zoltán a fiúk edzője értékelt csapatát:  Az első mérkőzésen a Dunakeszivel találkoztunk. Két azonos képességű csapat volt a pályán, 25 percig fej-fej mellett haladt a két gárda. Védekezésünk megfelelő volt, támadásban sokszor álló játékot mutattunk, kevés labda nélküli mozgásunk volt. 

A 2. félidőben sok felesleges és buta kiállítást szereztünk. A 20 percből 12 percet emberhátrányban voltunk. Ezt fejben nem bírtuk el és 5 perc alatt 5:0-ra elvesztettük a meccset.. Küzdeni tudásunk nem volt megfelelő ebben a 40 percben, ez volt számomra a legbosszantóbb, mert ekkora különbség nincs a két csapat között!

 

A 2. mérkőzésen KSI csapatával találkoztunk. Fizikálisan erősebb ellenféllel kerültünk szembe. Egyik csapat se tudott “elhúzni” a másiktól. Védekezésünk megfelelő volt, sok ütközéssel. Támadásban néha türelmetlenek voltunk.

A 2. félidő eleje hasonló volt az elsőhöz, egyik csapat se tudott “ellépni” a másiktól. 2 perccel a vége előtt nekünk mégis sikerült 2 góllal. De aztán két hiba miatt döntetlen lett megint az állás. Az utolsó percben mi támadhattunk, de sajnos nem tudunk újabb gólt szerezni. Ellenfelünk meg egy gyors támadás után betalált. Már félpályánál meg kellett volna állítanunk. Sajnáltam a fiúkat mert egy pontra rászolgáltak volna, hatalmasat küzdöttek, de sajnos ez most kevés volt.

 

Összességében egyik meccsen sem játszottunk tudásunknak megfelelően, sokkal többre vagyunk képesek! A következő fordulóig sokat kell dolgoznunk, hogy ezek a mérkőzések a mi javunkra dőljenek el!

 

Eredmények:

CYEB-BUDAKALÁSZ – DUNAKESZI VSE  
17-22 (9:9)

 

Csapat: Báródi M., Berényi B., Bondár B. 2, Fórizs B. 1, Kocsi B. 4, Kulcsár K., Marozs T. 2, Patócs V., Mellák B. 3, Nyilas Z. 1, Schwáb O. 1, Szepesi G., Torzsás Á., Vhrovina D. 3.

 

 

KSI SE – CYEB-BUDAKALÁSZ  
14:13  (7:7)

 

Csapat: Báródi M., Berényi B., Bondár B. 1, Fórizs B., Kocsis  B. 1, Kulcsár K., Marozs T. 4, Patócs V., Mellák B. 2, Nyilas Z. 1, Schwáb O., 2, Szepesi G.1, Torzsás Á., Vrhovina D. 1.