Fantasztikus győzelmet aratott az U23-as csapatunk az FTC ellen.

asárnap hazai pályán játszotta utolsó idei mérkőzését az U23-as csapatunk.

CYEB Budakalász U23 – FTC II Diagnisticum

27-26 (12-12)

  Roberto Parrondo és Hajdu Tamás értékelte a csapatot: A hétvégén hazai pályán fogadtuk a bajnokságban a harmadik helyen álló FTC II Diagnosticum csapatát. A mérkőzés egészében a csapat meglepően jól játszott, egy pillanatig sem adta fel, végig tartani tudtuk a lépést az ellenféllel, sőt a végjátékban magabiztosan vezettünk. Úgy érzem, hogy az ellenfél csapata egy kicsit lebecsült minket, ami meg is bosszulta magát a számukra, mivel taktikus, türelmes játékkal sikerült győznünk. Védekezésünk agresszív volt, sokat ütköztünk, nem hagytuk az ellenfelet kibontakozni. Kapusteljesítményünk kiváló volt, főleg a második játékrészben, ahol a kapu-sánc kapcsolat összhangba volt. Támadásban türelmesen, fegyelmezetten kézilabdáztunk, helyzeteinket érvényesítettük, kevés hibával játszottunk. Lerohanásban is okosan játszottunk, amikor kellett gyorsan befejeztük akcióinkat, amikor kellett megálltunk és nem kapkodtuk el a lerohanást, nem csináltunk technikai hibákat. Gratulálok a csapatnak, az év utolsó mérkőzésén egy szép győzelmet arattunk, így a karácsonyi pihenő jó hangulatban fog telni,és januártól készülünk a következő feladatokra.”     Játékoskeret: BOROS TAMÁS (kapus), Teimel Ákos (kapus), Tőke Barnabás, CSEH BALÁZS (3), Nagy Levente, Pellei Vince, Palatinus Szabolcs (4), KOVÁCS MÁTÉ (4), Béres Máté, Fritsch Ádám, Jován Bence (kapus), Balázsi Levente, CSIZMADI BERNÁT (3), FIRON DÖMÖTÖR (4), Likavcsán János, TÓTH KRISTÓF (9)

Ezután a csapat megtartotta a csarnok aulájában az évzáró, karácsnyi buliját spanyol ételekkel fűszerezve!

DSCN0072DSCN0079