Hajdu Tamás értékelte U12-es csapatának félévi munkáját

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is a Farkasvár KDSE-ből érkező U12-es csapat vezetőedzője vagyok – kezdte a félévi értékelését Hajdu Tamás, vezetőedző.
Először is szeretném megköszönni Szádeczky-Kardoss Csaba kollégámnak, hogy egy ilyen jó összetételű, ügyes gyerekekből álló társaságot adott át, akik kiváló körülmények között nevelkedtek.
A fiúkkal augusztus végén kezdtük az edzéseket. Heti három edzésen van alkalmam fejleszteni a gyerekeket és készülni a mérkőzésekre. Az edzések látogatottsága megfelelő, szinte minden foglalkozáson közel maximális létszámmal dolgozom.
A félévben nyolc mérkőzésünk volt, amiből hetet megnyertünk. Sajnos egy balszerencsés vereség is becsúszott egy végig szoros meccsen, ahol egy végső büntetődobással maradtunk csak alul.
A gyerekek sokat fejlődtek, a korosztálynak megfelelő tudással rendelkeznek. Öröm velük a munka!!!