GYŐZELEM!!! Az U23-as csapatunk megszerezte első győzelmét!
CYEB Budakalász U23 – Bp. Honvéd SE
25-24 (8-14)
Budakalász, 2016.10.29. ,17.00
Roberto Garcia Parrondo és saját maga nevében, Hajdu Tamás az U23 -as csapat edzője értékelte a fiúk teljesítményét: A mai napon hazai pályán fogadtuk a Bp. Honvéd SE csapatát, akik a bajnoki tabellán elől helyezkednek el. Remek, sőt kiváló játékkal, nagy küzdelemben bravúrt értünk el, hisz győzni tudtunk, ezzel megszerezve a bajnokságban az első győzelmünket.
Az első félidőben jól játszottunk, csak a pár technikai hibánkat, és a kihasználatlanul maradt helyzeteinket az ellenfél kihasználta és hat gólos előnyre tett szert. A második játékrészben a hibáink száma nullára csökkent, kidolgozott helyzeteinket gólra váltottuk, mondhatni tökéletes kézilabdával lefaragtuk hátrányunkat és győzni tudtunk.
A játékfázisok tekintetében kapusteljesítményünk kiváló volt, a kötelező védések mellett, bravúros védések is voltak. Védekezésben rengeteget dolgoztak és küzdöttek a fiúk. Sokat ütköztek, segítettek egymásnak. Végre lőttünk lerohanás, indítás gólokat. Visszarendeződéseinket jól oldottuk meg, voltak szerzett labdáink is. Támadásban a csapat megfogadta a taktikai utasításokat, játékhelyzetekben jó döntéseket hoztunk, gólerősen játszottunk (főleg a második félidőben).
Gratulálok a csapatnak. Bízom benne, hogy ez a győzelem a csapatnak még nagyobb elszántságot, akaratot, lendületet és, ami a legfontosabb HITET ad a továbbiakban!
Játékoskeret: BOROS TAMÁS (kapus), Tőke Barnabás, CSEH BALÁZS (5), Laponyi Zsolt, Nagy Levente, PALATINUS SZABOLCS (6), KOVÁCS MÁTÉ (4), Béres Máté, FRITSCH ÁDÁM (2), Jován Bence (kapus), Balázsi Levente, Csizmadi Bernát (1), FIRON DÖMÖTÖR (4), Likavcsán János (1), Tóth Kristóf (2)